Gyűlölöm ezt. Ha valaki hitegeti a másikat. Miért nem lehet csak egyszerűen megmondani a dolgokat? Miért kell tönkretenni a másik ember lelkét? Miért jó az az embereknek ha a porba tiporhatnak valakit? Lehet hogy velem nem stimmel valami? Talán túl sokat várok el? Nem hiszem. Csak azt szeretném hogy ha én őszinte vagyok hozzám is legyenek azok.

Elegem van abból hogy megalázkodok,és hagyom hogy irányítsanak az érzelmeim. Nem akarok az élet egy játékbabája lenni. A kezembe kell vennem az életem. Még ha ezzel le kell ráznom is minden. A boldog és a szomorú dolgokat is. Le fogom zárni a szívemnek azt a részét ami sírni és sikítani akar. Az érzelmeimet pedig még ennél is mélyebbre fogom temetni. Olyan mélyre hogy megszünjenek létezni. A mai világban ez már úgysem ér semmit. Minnél több érzelme van egy embernek annál többen rugnak belé,használják ki és döfik hátba. Hát köszönöm én ebből nem kérek. Nehéz lesz.De ki kell bírnom.

A földön fekszel,meztelen testel,

Remegő kézzel a pengéért nyúlsz.

Megalázva megtörve

Menekülnél az ismeretlenbe.

Mert egyedül vagy és senki se szeret,

A szeretet már csak illúzió

Szomorú szemed a semmibe néz

Vársz valakit akitől félsz

Mert kívánod őt,jobban,mint bárkit

Ebben a nyomorúlt életben.

Hogy vigyen magával,mindentől távol

Hol örökké tart a halálos mámor

Néz a láthatatlant!

Halld a hallhatatlant!

Légy a tükörképed

ontsd -ontsd ki a véred!

De gyáva vagy és félsz megtenni

Pedig tudod hogy innen már nincs visszaút!

Romokban hever az élet mögötted,

A sötét herceg végső reményed

Megnyílik lassan hófehér bőröd

Az idegen anyag utat vág

Egy új világ felé,hol nincs több szenvedés

Hol utolsó szeretőd vár reád

Halj meg értem az urad vagyok

Itt minden az enyém,én parancsolok!

Az élőknek s a holtaknak

Higgy bennem és feloldozlak.

A bűneid alól mit elkövettél

Azóta,hogy megszülettél

Az enyém vagy,az enyém vagy!

Ontsd ki a véred s megváltalak!

Néz a láthatatlant!

Halld a hallhatatlant!

Légy a tükörképed

ontsd -ontsd ki a véred!

A véredben fekszel,meztelen testel

Remegő kézzel magadhoz nyúlsz

Ahogy eltakar a sötét árnya

S ajkadhoz ér hideg szája

Bíborfolyó,az élet nedve

Fekete angyal fürdik benne

Alámerül s nem jön fel újra

Előtted áll a sötétség útja

Soha többé nem látod őt!

Egyedül maradsz a sötétben

Mert bárhol is vagy örökké vesztesz

Szereted őt,de már neki sem kellesz!

Ismételten csak ismételni tudom magam. Nem értem az embereket..mindig azt szurják hátba akit állítólag "szeretnek"..bár őszintén szolva abban is kételkedek hogy valaki még ismeri ezt az érzést.. Most hogy eljött az ősz,a monoton nappalokon és magányos éjszakákon csak mégjobban érzem hogy ez a világ gonosz. És engem is felemészt. Hiába próbálok kitörni,hiába próbálok foggal körömmel harcolni...az érzelmek erősebbek nállam...Ha pedig felülkerekednek rajtam mit sem ér a józan ész..csak a pillanat heve,az érzelmek mámora számít.. még ha tudom hogy amit akkor teszek az pont az amit alapból annyira elitélek... Utálom hogy nem tudok kívülálló és érzéketlen maradni. Sokkal jobb lenne csak külső szemlélőként nézni az életet,nem pedig a sors egy bábjaként. Akkor talán még élvezni is tudnám..De igy..a talán soha be nem teljesülő álmok,a vágyak a csalódások és a fájdalom tulságosan valós....

Teljes összezavarodás. Ezzen tudom most jellemezni az életemet. Fogalmam sincs hogy mi folyik körülöttem. Nem tudom irányítani a dolgaimat... minden kicsúszott a kezem közül..csak sodródok egyik napból a másikba..egyik pillanatból a másikba. Rettenetes ez a sötétség...szinte égeti a bőröm a szivemet pedig mintha miszlingekre tépné minden egyes nyomorult másodperc amit megkell élnem. Utálom az emberi létet..utálok mindent ami létezik és ami nem létezik. Utálom a a reményt...utálom az álmokat és a valóságot. De legfőképp magamat gyűlölöm. Azért ami vagyok. Hogy énis e szánalmas fajhoz tartozom. Hogy vannak érzelmeim amiket nemtudok kiölni magamból. Utálom hogy csalódást okozok másoknak és hogy ők is csalódást okoznak nekem..

Nem megy nekem ez az élet. A halál békés..könnyű..az élet pedig fájdalmas bonyolult és nehéz..semmi értelme

Annyira fura dolgok járnak a fejemben. Főleg a mostanában történtek miatt...Az emberekről..az életről és az érzelmekről. Furcsa hogy azok a dolgok amikeben valaha örömömet leltem most mennyire fájóak. Hogy milyen sebet tud ejteni az emberben egy társ elvesztése..hogy valójában milyen jelentéktelen is az ember..soha nemtalálhatsz olyan valakit aki mindig veled lesz. Aki megért és elfogad ésugyanigy te is őt. Hogy hogy meglehet bánni pár ki nem mondott,vagy épp kimondott szót,éshogy ezek milyen hatással vannak a jövőre. Megváltoztatják az életet és a lényedet. Ezektől a szavaktól és érzelmektől leszel az aki. Néha olyan kevésen múlik a boldogság..néha csak egy szó kellene hogy valaki kimentsen minket a sötétség karmai közül..egy szó amelyet nemlehet kimondani..

Nemértem. Fáj az a kétszínűség,rosszindulat és hazugság ami körülvesz . Az emberek képesek megtagadni magukat csak azért hogy másvalaki szemében jobbnak tünjenek,hogy utánna azt a valakit is eldobják,vagy ugyanigy kihasználják. Miért jó ez? Miért nem tudják megérteni egymást az emberek. Hovalett a szeretet ? A Szerelem? A Barátság? A Bizalom és az egyéb dolgok...Igérni mindenki olyan könnyen igér. Nem az igéretekkel van baj hanem az idővel..egy élet is kevés rá hogy betartsák.
Miért mindig azok az emberek lépnek ki az életünkből,vagy távolodnak el tőlünk akik erőt adnak? Akik szebbé teszik a napjainkat,mosolytcsalnak az arcunkra és akiktől úgy érezzük h mi is részesei vagyunk a rohanó életnek..
Valahányszor egy fontos ember kilép az életemből mindig úgyérzem hogy egy kicsit meghalok. De valyon mennyi ember elvesztését bírom még elviselni? Néha úgyérzem hogy felkellene adnom..hogy hagynom kellene hogy csak úgy sodródjak az árral. Félretenni az érzelmeimet és lélek nélkül üresen élni. De az nem én lennék...

Most..tényleg azt érzem h vége mindennek. A sötétség teljesen körülvett..Behálózta minden egyes porcikámat. Mindenkit elveszítettem aki csak egy kicsit is számított..Nagyon egyedülvagyok..félek és rettentően fáj minden levegővétel. El akarok menni innen.Ebből a városből. Ebből az országból..ebből a világból. Nem akarok fájdalmat. Nem akarok emlékeket. Nem akarok érzelmeket. Csak ürességet és csöndet.
Miért kell ennyire fájdalmasnak és igazságtalannak lennie az egésznek? Miért kell mindent és mindenkit elveszítenem,aki értelmet ad ennek az életnek nevezett pokoli kínnak?
Hogy birjak ezek után minden nap felkelni? Mosolyogni? Vagy bármit csinálni,ha már nincs kiért?! Miért nem lehet már vége ennek az egésznek...

Annyira furcsa hogy egyes emberek mennyire betudják lopni magunkat a szívünkbe..

mennyire eltudják hitetni velünk h bennük bízhatunk..hogy mellettünk álnak a bajban

hogy érdekli hogy mi van velünk..teljesen átadjuk magunkat az ilyen embereknek és "barátoknak" hívjuk őket..segítünk nekik..megosszuk velünk a titkainkat,a problémáinkat,hisz arra számítunk hogy ők is ugyanezt teszik..aztán jön a nagy puff..mikor rájövünk hog minden szinjáték volt. hogy ebbe a barátságba csak mi tettük bele szívünket lelkünket..és hogy a másik fél részéről az egész nemvolt más mint jól eljátszott szerep. hogy kicsikarhassa belőlünk a legaprób titkainkat,hogy tudomást szerezzen lelkünk rejtett kicsi szobájáról ..hogy utánna hátbaszúrhasson..

és igen. ezek az emberek. Manapság már senkinek nem jelent semmit a másik ember. csak ha hasznot tud kicsikarni belőle..

Nagyon fájdalmas ezt a ssaját bőrömön megtapasztalni. Nem tudok már hinni a szép dolgokban..a szeretet és a szerelem erejében..

Félek magamtól..mert még ezek után is vágyom arra hogy fontos legyek valakinek..hogy valaki szeressen és hogy viszont szerethessem..Szeretném ha valaki látná az igazi énemet. Nem kérek sokat csak egy olyan embert akinek önmagamat adhatom,és ő is önmagát adja.

Szeretnék kilépni ebből az állapotból. Szeretnék újra boldogan és őszintén nevetni mint régen..de minnél jobba telik az idő annál rosszabb és rosszabb dolgok történnek amelyek mind csak azt igzolják h nincs értelme ebben a világban élni..vagy eltipornak vagy eggyé kell válnom a rohanó,érzéketlen tömeggel..

Ismét szétesett minden...

Úgyérzem hogy nincs helyem ebben a Világban..Nem tudok itt élni..nem tudom felfogni ezeket a bonyolult emberi kapcsolatokat..nem tudo eldobni az érzelmeimet...nemtudok én már semmit,csak azt hogy kezdek bekattani..és hogy gyűlölöm az embereket!!

A képmutatás..az megy mindenkinek..meg az üres szavakkal való dobálózás..

Nem értem...miért bántják egymást az emberek? Miért kell mindenkinek keresztültaposnia a másikon?

Annyira fáj hogy majd' meg fulladok...a családom..a barátaim...nem..megváltozott minden. Mintha egy másik univerzumban léptem volna...minden ugyanaz..de mégis teljesen más. Annyira szeretném megérteni hogy miért van ez..Egyedülvagyok...félek..és fáj...ismeretlen arcok vesznek körül..valaki..valaki mentsen ki ebből az állapotból..nemakarok már több fájdalmat...elégvolt elégvolt elégvolt..

Csak önmagamat tudom ismételni. Ennek a társadalomnak minden egyes tagja velejéig romlott! Elegem van az emberekből! Elegem van az érzelmekből,a kötelességekből és mindenből! Ki akarok kapcsolni..üres akarok lenni. Teljesen. Mindenféle gondolattól és érzelemtől mentes...

Egyedül akarok lenni. Nem akarok többé senkinek fájdalmat okozni..és magamnak sem..

Hogy lehetséges tultenni egy olyan dolgon ami nagyobb nállam? Hogy tehetnék úgy mintha minden tökéletes lenne? Minden egyes nap kínszenvedés felkelni,kilépni az utszára és szembenézni a napokkal. Azokkal a monoton unalmas,fájdalommal teli napokkal amik gyökerestől tépik ki a szivemet. Utálom megjátszani h minden rendben van. De beszélni sem akarok róla.. egyszerűen csak felejteni akarok és ürességet..semmi mást...

Create a playlist at MixPod.com

Ember undorom van !

Pár hónap alatt minden megváltozott..A Világ számomre egy fakó,rideg és főleg magányos hellyé vált. Minden ami eddig éltetett,erőt adott vagy csak egyszerűen boldoggá tett egy csapásra megszünt. Már nincsenek álmaim..Nem akarok kűzdeni semmiért..Talán ha igy teszek nem fog fájni..Hiszen ha nem reménykedek akkor akkor talán csalódni sem fogok..Ha nem engedek közel magamhoz senkit akkor a lehetőséget is elveszem hogy fájdalmat okozzon..Nehéz lesz. Kínlódni fogok és talán beleőrülök..de úgylátszik hogy az én sorsom a magány.

Néha úgy szeretnék egy érzéketlen kődarabbá válni. Aki nem érzi ha belerugnak,megalázzák vagy megtapossák. Minden jobb lenne érzelmek nélkül..A szép érzelmek már amúgy is kezdenek eltünni az emberek szívéből.Mindenki meggondolatlanul dobálózik a szavakkal és igéretekkel.Az emberek bármire képesek hogy elérjék amit akarnak..Törékenyebb lelkű táraikat ocsmány módon a porba tiporják csak azért mert Ők nem kívánnak beállni az érzéketlen "robotok" sorába..Ilyen lett a Világ..és nekünk itt kell élnünk nyavalyás életünk mindennapjait.

Néha elgondolkozom azon..Vajon ha az emberek magukba néznének mit tennének? Tükörbe tudnának még nézni valaha?

Én megtettem..és amit láttam ilyesztő volt..

Sötétség,fájdalom és undor...a saját fajtám iránti undor...

A szívemben tomboló érzések szerelemmé váltak...

Rengeteget gondolkodtam mostanában...és rájöttem. Hiába is akarom titkolni nem megy...Ez az érzés egyszerűen megfolyt...Kiszorítja a tüdőmből az utolsó csepp levegőt is...A szivemet mintha valaki kiakarná tépni a mellkasomból..És az álmok.Még a tudatalattim is ezt próbálja velem közölni..Kell nekem...Szükségem van rá. Egyszerűen a megszálotjává váltam..

De nem tehetem ! Még csak gondolnom sem szabadna ilyenekre...

Megbolondult körülöttem a világ!

Elég....Nem akarom ezt...valaki kapcsoljon ki és programozzon helyre....Ez nem én vagyok...Ez nem lehetek én!....

Annyira fáj az egész ..kiakarok törölni mindent ...de ez lehetetlen..nincs más választásom...türnöm kell...és reménykednem...és álmodnom..

:'(

Ha megvágod magad, folyhat a véred és biztosan érzed a kínt. De ahogy telik az idő, a seb beheged és a fájdalom megszűnik. Sőt, ha gyógyszert teszel rá, akkor még gyorsabban elmúlik. Az az igazán borzasztó seb, amely a szívedet éri, mert az nagyon lassan és nehezen gyógyul be. A bőrödön és a szíveden ejtett sebek nem sokban különböznek, de amíg a vérző ujjadat bekötöd, a szívedet nem tudod, és sohasem lesz a régi azután, hogy megsérült. Azért ne félj! Létezik gyógyír, amely segít helyre hozni az összetört szívet, de ez a gyógyulás nagyon összetett és csak más adhatja meg neked, egyedül nem hat. Az összetört szív csak egyre vágyik, méghozzá a szeretetre.

Bekattanok. Egyszerűen nem birom tovább...Rég voltam ennyire szétesve mint mostanában. Olyan mintha nem is ebben a Világban élnék...Egyszerűen semmi sem sikerül amibe belefogok. És az álmok...azok a szünni nem akaró,csodálatosan borzasztó álmok...amik egyre mélyebben hatolnak a szivembe. A foglyuk vagyok és nem tudok menekülni...lehetetlen..

Mindenki aki fontos,olyan mintha fényévekre járna tőlem..És egyszerűen nemtudom megmondani az okát. Minden nap látom és érzem őket...az érintésüket..és mégis..olyan mintha teljesen egyedül lennék. És várnék valamire,ami soha nem fog eljönni. Mint az álmomban. Egyszerűen beleőrülök az érzelmeimbe. Az álmaimba. Az életbe..Fárasztó embernek lenni. Főleg hogy még magam sem tudom hogy miért van mindez? Néha ugyhondolom hogy jó lenne tárgyá változni..érzelmek és bonyolult kötelékek nélkül létezni. Nem gondolni senkire és semmire. Nem lenne se vágyakozás,se szeretet,se fájdalom...detudom hogy ez lehetetlen...
Akarom..:'(