Pár hónap alatt minden megváltozott..A Világ számomre egy fakó,rideg és főleg magányos hellyé vált. Minden ami eddig éltetett,erőt adott vagy csak egyszerűen boldoggá tett egy csapásra megszünt. Már nincsenek álmaim..Nem akarok kűzdeni semmiért..Talán ha igy teszek nem fog fájni..Hiszen ha nem reménykedek akkor akkor talán csalódni sem fogok..Ha nem engedek közel magamhoz senkit akkor a lehetőséget is elveszem hogy fájdalmat okozzon..Nehéz lesz. Kínlódni fogok és talán beleőrülök..de úgylátszik hogy az én sorsom a magány.
Néha úgy szeretnék egy érzéketlen kődarabbá válni. Aki nem érzi ha belerugnak,megalázzák vagy megtapossák. Minden jobb lenne érzelmek nélkül..A szép érzelmek már amúgy is kezdenek eltünni az emberek szívéből.Mindenki meggondolatlanul dobálózik a szavakkal és igéretekkel.Az emberek bármire képesek hogy elérjék amit akarnak..Törékenyebb lelkű táraikat ocsmány módon a porba tiporják csak azért mert Ők nem kívánnak beállni az érzéketlen "robotok" sorába..Ilyen lett a Világ..és nekünk itt kell élnünk nyavalyás életünk mindennapjait.
Néha elgondolkozom azon..Vajon ha az emberek magukba néznének mit tennének? Tükörbe tudnának még nézni valaha?
Én megtettem..és amit láttam ilyesztő volt..
Sötétség,fájdalom és undor...a saját fajtám iránti undor...
