"Ő bizonyosan hideg arccal ült a gépe előtt. Én pedig... Én pedig egy halott voltam. Egy könnyező halott. Egy nyomorult, könnyező halott, akitől elvették a legutolsó mentsvárát. Elmentem, szépen csendben és egész éjjel virrasztottam. Soha többé nem akarom őt látni. A hangját sem akarom hallani. Nem haragszom rá, csak... Nem kérek belőle többet. Egyszerűen nem. Kinyitottam a szemem... Mostmár még többet látok. Olyan sivár az egész. Sehol egy kis szín, a nevetés hangját csak messziről hallom. De jobb ez így. Mert ha színeket nem is, de az emberek lelkét már tisztán látom. Nem olyan szép, mint a mesékben."

Tudod mi a bánat?

Ülni egy csendes szobában, s várni valakire, aki nem jön többé.

Elutazni onnan, ahol boldog voltál, s otthagyni szíved örökké.

Szeretni valakit, aki nem szeret téged, könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.

Kergetni egy álmot, soha el nem érni, csalódott szívvel mindig csak remélni.

Megalázva írni könyörgő levelet, sírdogálva várni, s nem jön rá felelet.

Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak, rózsákat őrizni, melyek megfakultak.

Hideg búcsúzásnál forró csókot kérni, mással látni őt, nem visszafordulni.

Kacagni boldogan, hazug lemondással, otthon leborulni, könnyes csalódással.

Aztán átvergődni hosszú éjszakákat,

imádkozni azért, hogy Ő meg ne tudja, mi is az a bánat.

"Gondolj rám, ha már nem leszek veled,
Gondolj arra mennyire szerettelek.
Gondolj a sok szép időre mit együtt töltöttünk,
S az utolsó napra, mikor kimondtad: végeztünk.
Gondolj arra a fájdalomra, amit akkor átéltem,
Nem is sejtetted, mit jelentettél nekem.
A legjobb barátomat, az egész életemet,
A boldogságom, a végzetemet.
Te voltál az, kire életemet bíztam volna,
Te voltál, kiért a pokolba is mentem volna.
S íme e könnycsepp miattad folyik arcomon,
Tudd, hogy hiányzol nagyon.
Gondolj erre, ha már máshol leszek,
S más teszi szebbé életemet.
Emlékezni fogok rád, mint egy régi barátra,
Kiért életemet áldoztam volna.
S idővel gondolsz rám, mikor már nem leszek veled,
S arra mennyire szerettelek.
Gondolsz a sok szép időre mit együtt töltöttünk,
S arra a napra mikor kimondtad végeztünk.
Egy rózsát helyezel kezeddel síromra,

Szemedből egy könnycsepp folyik arcodra.

Sírva kéred bocsássak meg neked,
S én a túlvilágról válaszolok: érted mindent megteszek"

Elképzelt érintés az éjben...

...Néha elég pár óra, vagy pár nap, hogy az ember életét megváltoztassa valaki. Nem számít az idő, sem a tér, nincsenek miértek, nincsenek kérdések és nincsenek válaszok sem.., csak van valami. Találkozol valakivel, akinek nem kell semmit mondanod. Pár perc és a vesédbe lát. A gátlások leomlanak, a képmutatás álarca megreped az arcodon. Nincs többé hazugság, csak az őszinteség, csak a csupasz lelked, minden védelem nélkül, és félsz, halálra rémülsz, mit keres valaki pár óra után a szíved közepében. Félsz, hogy vissza fog élni a kiszolgáltatottságoddal. Nem teszi, mert a markodban van, ahogy Te is. A józan ész meg eltűnik. Bármit mond, megteszed. Bármit kérdez, válaszolsz. Kivetkőzöl magadból, és mindent a fonákjáról látsz. Olyasmit teszel, amit el sem hiszel, olyanokat mondasz, amiket utólag sem értesz. Tükröt állít eléd, amiben meglátod magad. Az igazi énedet. A valóságot, amit senki más szemében nem láttál még. Talán azt is tudja, hogy milyen leszel. Még a jövődet is látja benned, te meg meglátod a szemében a saját arcképedet. Boldog vagy és félsz, együtt. Nem tudod mit hozhat a holnap, de nem is érdekel, mert tudod Ő ott lesz melletted.., nem vagy benne biztos, de érzed, hiszen olyan mint Te...