Ismételten csak ismételni tudom magam. Nem értem az embereket..mindig azt szurják hátba akit állítólag "szeretnek"..bár őszintén szolva abban is kételkedek hogy valaki még ismeri ezt az érzést.. Most hogy eljött az ősz,a monoton nappalokon és magányos éjszakákon csak mégjobban érzem hogy ez a világ gonosz. És engem is felemészt. Hiába próbálok kitörni,hiába próbálok foggal körömmel harcolni...az érzelmek erősebbek nállam...Ha pedig felülkerekednek rajtam mit sem ér a józan ész..csak a pillanat heve,az érzelmek mámora számít.. még ha tudom hogy amit akkor teszek az pont az amit alapból annyira elitélek... Utálom hogy nem tudok kívülálló és érzéketlen maradni. Sokkal jobb lenne csak külső szemlélőként nézni az életet,nem pedig a sors egy bábjaként. Akkor talán még élvezni is tudnám..De igy..a talán soha be nem teljesülő álmok,a vágyak a csalódások és a fájdalom tulságosan valós....